a hét idézete.

köszönöm. folyton csak köszönök mindent, minden egyes szavadat felém. sokat tanultam tőled. annyira szeretném, ha boldog lennél. abba a mosolyba még sokan bele fognak szeretni. hidd el.. tudom. hiányozni fog mindened. a nevetésed, az érintésed, a csókjaid. és tudom, vissza fogom sírni. igazad volt, tudtam én is, hogy így lesz. de erősnek kell lennem, hiszen ez az élet, még ha könnyekkel küzdök hónapokig is. sose felejtelek el. soha nem leszel számomra "Csupán Csak Egy Ember". mindig is leszel valami, valami fontos, akit sohasem fogok elfelejteni. emlékzeni fogok rád mindig, ígérem neked.

2010. június 29., kedd

van úgy, hogy átölel, olyankor más nem kell(8)

nézd ezt a lányt. távolról szánalmasnak tűnhet. minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. a legtöbb dologért magát hibáztatta, és ezt tette őt tönkre. belülről teljesen meghalt. nem mer már senkihez kötődni. pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék.

2010. június 26., szombat

hé te ámor vagy kupidó vagy mivagyte, hogy jössz te ahhoz hogy milliókat sz*pass be?!

2010. június 24., csütörtök

hiszem, hogy a boldog lányok a legszebbek. hiszek abban, hogy erősnek kell maradni akkor is, ha minden összedőlni látszik. hiszek a csókolózásban, és hiszem, hogy holnap új nap virrad. hiszek a csodákban..

2010. június 22., kedd

ha nem tudsz választani két ember között, kérdezd meg magadtól: kinek mondanád azt, hogy: hiányozni fogsz.. és kinek azt, hogy: könyörgöm ne menj el!

2010. június 21., hétfő

ne hagyd, hogy valaki a mindeneddé váljon, mert ha őt elveszíted, nem marad semmid.. :(

2010. június 20., vasárnap

újság, cigi, telefon, kávézunk a teraszon, szétárad a nyugalom, és megnyílik a föld. / tudom, hogy szeretsz titokban, ott hever a szíved a sarokban, ahol mindig sötét van. / tudom, hogy fáj, tudom, hogy félsz, tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz, tudom, egyszer élünk, akkor is minek, te mindent megtettél.(8)
[hs7-tudom, hogy szeretsz titokban]
valahol azt tartják, hogyha sokat gondolsz valakire, azt megérzi. *-*
mondhatnám, ahogy érzem: egyedül én bíztam benned ezen a Földön és ezért rúgtál belém a földön.
olyan hamar visszajövök, hogy nem lesz időd hiányolni engem. vigyázz a szívemre - itt hagytam veled [eclipse]

2010. június 18., péntek

spongyabob: patrick, ha szeretnél valamilyen díjat nyerni, akkor tégy érte valamit!
patrick: hmmm.. legyőzöm az óriás majomembert, és megmentem a kilencedik dimenziót!
spongyabob: én is segítek! de nehéz lesz, keressünk kisebb feladatot!
patrick: legyőzöm a kismajomembert és megmentem a nyolcadik dimenziót!
spongyabob: kisebbet!
patrick: orvos!
spongyabob: kisebbet!
patrick: tűzoltó!
spongyabob: a legkisebbet ami csak az eszedbe jut!
patrick: állás a rozsdás rákollóban!
spongyabob: úgy van!
voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled tartok, ha mész és mégis csak egy grimasz meg egy makacs 'mégsem megyek' lett belőle? hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: 'szeretlek'. hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál? hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak, hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor ő elhagyott. és csacsogtál már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy csókjával tapassza be a szád? és kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? mondta már a belső hangod, hogy nem jött még el az ideje és később azt, hogy elmúlt? nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál? rákiáltott-e már etikai értékrended, ne tovább, nem szabad így szeretni és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult? ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni? és volt-e bűntudatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűkmarokkal mért üveggyöngy jutott? de lassan közeledik a hajnal.. lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgy sem látnék belőle semmit a könnyeimtől.. ő még biztos alszik.. neki van kiről álmodnia.. :[
szétnéztem és egy varázslatos mesébe érkeztem.. :')
azért jó tengerparton lakni, mert akkor csak három oldalról van hülyékkel körülvéve az ember:$
mit mondjak még, hogy higgy nekem? nem álmodsz, halott sem vagy. itt vagyok, és szeretlek. mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.

2010. június 17., csütörtök

fura milyen könnyen vége szakadhat egy barátságnak. mintha soha nem ismertük volna egymást. pedig mennyire örültünk, hogy találtunk valakit, akinek elmondhatjuk titkainkat. akivel megoszthatjuk az érzéseinket. akire számíthatunk. kár.. egy buta hiba, egy felesleges érzelem és máris vége.
- mit szeretnél legjobban ezen a világon?
- hogy ne tűnj el belőle..

2010. június 16., szerda

ha én lennék a szerelmed, biztos sokszor bántanálak, hogy tudsz így szeretni? én soha nem tudnálak.
az idő telhetetlen ami mindent elrabol, de valakinek te vagy a lélekdonor
- te megcsalnál?
- nem. de nálad mi számít megcsalásnak?
- ha megcsókolsz valakit. semmi más. még a szex sem az, ha nem csókolsz.
- miért?
- mert a csók a szerelem jelképe. csak az megcsalás..
én-én vagyok. se több, se kevesebb.. őrült, esőben mezítláb táncolós, felhők felett repülős, mindent és mindenkit szeretős. nem bírálok és ítélkezem, elfogadom, hogy olyan vagy amilyen, mert te te vagy. örömet lelek minden szépben, elolvadok a zenében, hol izzó lávaként, hol hunyorgó parázsként. fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek, csodálok mindent mi él vagy élt. téged is. mert mersz ember lenni, vagy azért, mert nem. mert mersz szeretni, vagy azért mert nem. engem kevesen értenek. de aki igen, az talán már érti mit jelent szeretni..
szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? elgondolkoztál már, vajon hány idegennek vannak képei rólad? más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? csak gondolj bele. lehet hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla!:)

2010. június 14., hétfő

nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap